„A hideg” – Vers a téli reggelek szépségéről

@H.G.M.Gabóca

A „A hideg” című versem 2016. december 7-én született, és a téli reggelek fagyos világából merített ihletet. Ebben a költeményben az éjszaka és a hajnal közötti átmenet, a hideg levegő és a jégcsapok képei tükrözik a belső érzelmi állapotomat: a magányt, a várakozást, és a csendben rejlő feszültséget.
A versem a természet fagyos, mégis ragyogó szépségét kapcsolja össze az emberi érzésekkel: a hideg, a fény és a csillogó hó minden sorban egyszerre tükrözi a belső világom szorongását és az apró örömöket. A költői képek – a jégcsapok, a reggeli napkorong és a csillogó hó – a remény és a tisztánlátás metaforáiként jelennek meg.
Ez a költemény számomra a hideg természeti környezet és a belső érzelmek szoros kapcsolatát mutatja be: ahogy a külvilág fagyosan figyel, úgy a lélekben is megjelenik a tisztaság, a fény és a csendes megnyugvás lehetősége. A „A hideg” az érzékek és az érzelmek fagyos harmóniáját örökíti meg.

A hideg

Az éj hideg,
fagyosan recseg,
A hajnal siet,
Vacogva didereg.

Takarozva álmosan,
Havat őlt magára,
Jégcsapokat növesztve,
Horkol a magányban.

A korai óra is,
reccsenve hasad,
A felkelő nap is,
Világítva megfagy.

A szellő suttog,
szél öleli körül.
Fagyos kikelet ébred,
A föld mögül.

Világít vörösen,
Felfele kuszva az égen.
Izzó tűz golyóként,
Lebeg a télben.

Ébredezve a napkorong,
Hideggel kéz a kézben,
Csak a fényt árasztja,
Vakítva, a korai reggelben.

Az idő sem telik,
Csak fagyosan figyel,
A megfagyott hajnal,
Kérdezve felel.

Hol van a napnak,
Forró érintése ?
Álmodó éjjelnek,
Langyos lehelete ?

Minden csendben,
Fagyosan figyel.
Csak a jégcsapok nőnek,
Tovább a télel.

A reggeli óra
Álmosan világit,
Fényét hordozva,
A hóval megvakit.

Ahogy a hó csillog,
Ezernyi csillámot szorva.
Úgy ragyog tőle minden,
A lelkemben újra.

Ahogy megcsillan,
áttetszően a jégcsap.
Úgy a reggeli arculaton,
Mosolyt csalogat.

Ahogy a hideg szúr,
A hó vakít bután.
Úgy az eljövő napokat,
Ma látom tisztán.

Ahogy az éjből ,
Átszellemül a hajnal.
Úgy a reggelből,
Átsiklik a nappal.

Ahogy a csend ,
folyton menekül,
Ha egy hang,
Hangosan felzendül.

Ahogy kiabál a magány,
A lelkem lemerül.
S meg fagy minden,
A lelkemben legbelül.

Tudatlan hidegben,
Fagyosan éberen.
Hideget érezni,
Egy fajta érzelem.

Már nem kérdem,
csak megértem.
A hideg egy lételem,
S kell hogy megéljem.


2016.12.07.

#ahideg #téliérzés #fagyosreggel #jégcsapok #hóésfény #magányéscsend #érzeleméstermészet #kortársköltészet #magyarvers #poetryhungary #lélekéstermészet #sunoai #musiclab #videobolt #capcut #hedra #lipsync #klingai #nanobanana #acoustic #ballad