A hideg

@H.G.M.Gabóca A „A hideg” című versem 2016. december 7-én született, és a téli reggelek fagyos világából merített ihletet. Ebben a költeményben az éjszaka és a hajnal közötti átmenet, a hideg levegő és a jégcsapok képei tükrözik a belső érzelmi állapotomat: a magányt, a várakozást, és a csendben rejlő feszültséget. A versem a természet fagyos, mégis ragyogó szépségét kapcsolja össze az emberi érzésekkel: a hideg, a fény és a csillogó hó minden sorban egyszerre tükrözi a belső világom szorongását és az apró örömöket. A költői képek – a jégcsapok, a reggeli napkorong és a csillogó hó – a remény és a tisztánlátás metaforáiként jelennek meg. Ez a költemény számomra a hideg természeti környezet és a belső érzelmek szoros kapcsolatát mutatja be: ahogy a külvilág fagyosan figyel, úgy a lélekben is megjelenik a tisztaság, a fény és a csendes megnyugvás lehetősége. A „A hideg” az érzékek és az érzelmek fagyos harmóniáját örökíti meg. A hideg Az éj hideg, fagyosan recseg, A hajnal siet, Vacogva didereg. Takarozva álmosan, Havat őlt magára, Jégcsapokat növesztve, Horkol a magányban. A korai óra is, reccsenve hasad, A felkelő nap is, Világítva megfagy. A szellő suttog, szél öleli körül. Fagyos kikelet ébred, A föld mögül. Világít vörösen, Felfele kuszva az égen. Izzó tűz golyóként, Lebeg a télben. Ébredezve a napkorong, Hideggel kéz a kézben, Csak a fényt árasztja, Vakítva, a korai reggelben. Az idő sem telik, Csak fagyosan figyel, A megfagyott hajnal, Kérdezve felel. Hol van a napnak, Forró érintése ? Álmodó éjjelnek, Langyos lehelete ? Minden csendben, Fagyosan figyel. Csak a jégcsapok nőnek, Tovább a télel. A reggeli óra Álmosan világit, Fényét hordozva, A hóval megvakit. Ahogy a hó csillog, Ezernyi csillámot szorva. Úgy ragyog tőle minden, A lelkemben újra. Ahogy megcsillan, áttetszően a jégcsap. Úgy a reggeli arculaton, Mosolyt csalogat. Ahogy a hideg szúr, A hó vakít bután. Úgy az eljövő napokat, Ma látom tisztán. Ahogy az éjből , Átszellemül a hajnal. Úgy a reggelből, Átsiklik a nappal. Ahogy a csend , folyton menekül, Ha egy hang, Hangosan felzendül. Ahogy kiabál a magány, A lelkem lemerül. S meg fagy minden, A lelkemben legbelül. Tudatlan hidegben, Fagyosan éberen. Hideget érezni, Egy fajta érzelem. Már nem kérdem, csak megértem. A hideg egy lételem, S kell hogy megéljem. 2016.12.07. #ahideg #téliérzés #fagyosreggel #jégcsapok #hóésfény #magányéscsend #érzeleméstermészet #kortársköltészet #magyarvers #poetryhungary #lélekéstermészet #sunoai #musiclab #videobolt #capcut #hedra #lipsync #klingai #nanobanana #acoustic #ballad